Ápr. 25-én másodízben rendezték meg a Szatmárudvariban az Amatőr Színjátszócsoportok Találkozóját, melyet a Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség patronált. /Amatőr színjátszócsoportok Udvariban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Macskaszem rovat, ápr. 29./
1999. július 29.
A Szatmári Friss Újság cikksorozatban írt az 1949-ben történtekről: 1949 augusztusában Szatmárudvariban és Kakszentmártonban Gyulai Sándort, Bíró Ferencet, Chira Augustint és Papp Endrét kivégezték. Emlékművet akar állítani a kivégzetteknek a véres események ötvenedik évfordulóján a két falu, a terv már elkészült, a kivitelezéshez több mint ötvenmillió lejre lenne szükség. A nyilvánossághoz fordultak: adakozzanak, hogy elkészülhessen az emlékmű. /Emlékművet készül állítani. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 29./
1999. november 15.
Nov. 14-én felavatták Szatmárudvarin a Volt Politikai Foglyok Szövetsége kezdeményezésére emelt emlékművet, amely román és magyar nyelven hirdeti: "A kommunizmus áldozatainak emlékére, kiket 1949. augusztus 16-án kivégeztek." A község négy egykori lakosát /Papp Endrét, Chira Gézát, Bíró Endrét, Gyulai Sándort/ 1949. augusztus 16-17-én kivégezték a Szekuritate emberei. Az emlékművet Kovács Albert lázári kőfaragómester készítette. /Szatmárudvari: nyilvános megemlékezés, emlékműállítás - 50 év után. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 15./
2000. március 8.
Szatmárudvaron a református egyházközség kezdeményezésére Magyar Ház épül, amely a helyi ifjúság, az egyház és a helyi magyarság központja lesz. Citerazenekar és néptánccsoport alakítása, régi tárgyakat összesítő gyűjtemény /kis tájmúzeum/ is szerepel a tervek között. Mihály István református lelkész elmondta: a helyiek egy emberként fogtak össze a Magyar Ház felépítéséért. /(fodor): Egy csodálatos kezdeményezés. Szatmárudvariban Magyar Ház épül. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 8./
2003. január 16.
Jan. 18-án Szatmárnémetiben, a Kálvineumban mutatják be Gúzs Imre "A történelem szélverésében" című könyvét. A dokumentumriportokat tartalmazó kötet az 1949-ben, Szatmárudvariban történt mészárlásról szól. /(fi): Könyvbemutató. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 16./
2003. február 18.
Gúzs Imre (Köpec, 1936) szatmárnémeti publicista legújabb kötete /A történelem szélverésében/ azokat a dokumentumriportokat tartalmazza, amelyek a kommunista hatalomátvételt követő szörnyűséges időkbe vezeti vissza az olvasót, az erőszakos államosítás és kollektivizálás, az osztályharc örve alatt elkövetett embertelen, gyalázatos megtorlás, rablás, zaklatás éveibe, a test- és lélekölő ideológiai tobzódás korába. Szatmárudvari és kakszentmártoni szemtanúk, túlélők, emlékezők mondták tollba a szerzőnek a történteket. /A történelem szélverésében. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 18./
2003. május 5.
Máj. 3-án és 4-én első alkalommal rendezték meg a település központjában Szatmárudvari Napjait, amelyen a község ötezer lakosán kívül még körülbelül tízezer ember szórakozott önfeledten. Voltak sportrendezvények, megválasztották Szatmárudvari szépét. A programok nagyrészt román nyelven folytak, hiszen a község lakosságának már körülbelül a 75 százaléka román nemzetiségű, de felléptek magyar együttesek is. /Szatmárudvari Napjai - első alkalommal. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 5./
2003. november 6.
Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./
2004. május 3.
Szatmárudvariban másodszor tartották meg a település ünnepét. Magyar nyelven nem köszöntötték a résztvevőket. A színpadon nem volt hiány magyar előadókban, műsorszámokban, a műsorszámok konferálása azonban kizárólag román nyelven történt. Az ünnepségen megjelent Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter is az ortodox esperessel és több pópával. Megnyílt két helybeli ifjú tehetség, Csircsu Csilla és Balogh Szabina képzőművészeti kiállítása. /Fodor István: Megkezdődtek a falunapok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 3./
2004. július 5.
Júl. 4-én felavatták Szatmárudvariban a "Testamentum" nevet viselő református gyülekezeti házat. Az építkezés költségéhez a holland testvérgyülekezet is hozzájárult. Tőkés László püspök hirdetett igét. – Soha nem volt ilyen mély a nemzedékek közötti szakadék, mint jelen pillanatban, és ez az ellentét kivetül az egész társadalomra, emelte ki a püspök. Ez a gyülekezeti ház a régi és új közötti kedvező átmenetet képezi. Mihály István helyi lelkipásztor elmondta, hogy 1997 októberében kezdték az építkezést. A gyülekezeti központban konyha, két konferenciaterem, egy vendégszoba, klubhelyiség, falumúzeum és mellékhelyiségek kaptak helyet. /Fodor István: Szatmárudvari: Tegnap felavatták a református gyülekezeti házat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 5./
2005. január 27.
Immár 31 tagszervezete van Szatmár megyében a Magyar Ifjúsági Kezdeményezésnek. A legújabb a napokban Krasznadobrán jött létre. Kovács Jácint a MIK megyei elnöke elmondta, hogy bár a 31 szervezetből 20 már vidéken ténykedik, mégis úgy érzik, hogy falun kell tovább terjeszkedniük. Jövő vasárnap, január 30-án Túrterebesen, majd Szatmárudvariban alakul meg az ifjúsági szervezet. /Falun terjeszkedik a MIK. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./
2005. február 10.
A képviselőház jóváhagyta az egyes községek várossá, illetve egyes falvak községgé nyilvánításáról szóló törvény tervezetét. Szatmár megyében Sárközújlak és Szatmárudvari városi rangot kapott, Kökényesd pedig kivált Halmi községből. A jogszabály a szenátusi elfogadást követően lép törvényerőre. /Szatmár megye. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./
2006. május 12.
Szatmárudvari önkormányzata tavaly a község napjára a címerfestő versenyt hirdetett. A május 20-21–én sorra kerülő idei községnapokon ismét településekké nyilvánítják az 1970–ben az árvíz, illetve a kommunista falurombolási politika miatt megszűnt Kakot és Etényt. Emléktáblát, illetve határkövet helyeznek el az 1970–ben megszűnt települések emlékére, illetve hivatalosan is ismét különálló faluvá nyilvánítják Kakot és Etényt. Ma szántóterület van az egykori helységek helyén. Kak az ezerkétszázas évek óta létezett a történelmi dokumentumok szerint. Kakszentmárton külön község volt, és ezerkétszázan éltek benne. A két falu leszármazottainak többsége jelenleg a községközpontban lakik. /(fodor): Újraalapítják Etényt és Kakot. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 12./
2006. május 19.
A hét végén tartják meg Szatmárudvari Napjait. Az iskolások ünnepi műsora után helyi együttesek szórakoztatják majd az egybegyűlteket. Lesz szépségverseny, továbbá vetélkedőket rendeznek. /(fodor): Szatmárudvari Napjai, 2006. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 19./
2007. március 26.
Hatósági támogatás hiányában megfeneklett a szatmárnémeti Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Közművelődési Társaság és a Bíró Lajos Ökológiai Társaság rákszűrésre irányuló kezdeményezése. A két egyesület a Szatmárnémeti mellett lévő Szatmárudvariban akart kutatásokat folytatni, a községben ugyanis feltűnően gyakoriak a rákos megbetegedések. Az országos statisztikai adatok szerint Szatmár megye vezető helyen áll a daganatos megbetegedések terén, a gyomor-, a tüdő- és a vérrák a leggyakoribb rákbetegség. /Babos Krisztina: Bújócska a rákszűréssel. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./
2009. október 15.
Október 25-én ünnepi rendezvényt tartanak a Szatmárudvarihoz tartozó Berenden, Thoroczkay Sándor tart előadást, és műsorral szerepelnek a helyi református gimnazisták. Felavatják Berend most elkészült címerét, illetve zászlaját, és hazavárják a településről elszármazottakat. Berend mára mindössze néhány lakosa van. A helység határait az idők folyamán a Szamos alakította, hajdani fatemploma és iskolája helyén ma a folyó hömpölyög, olvasható Illyés Előd Sándor visszaemlékezéseiben. Innen nem is vándoroltak el sem az iparba, sem más pályára. A legnagyobb csapást az 1970. május 14-i árvíz idézte elő. Az árvíz után pártpolitikai „meggyőzőbrigádok” lepték el az egész falut: hagyják el kis falujukat, költözzenek Udvariba az emberek, az ottani lakosok felszabadult telkeire… Azonban volt néhány makacs ember, aki maradt, vállalva az anyagi hátrányt. /(fi): Elkészült Berend címere és zászlaja. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 15./
